Az Európai Uniós Tanácsa a december 5.-én hozott 2017/2455 Irányelve keretében módosította a konszolidált Héa-irányelvet a termékek távértékesítésére és termékimportra vonatkozóan. A 2021. július 1-én hatályba lépett változásokat jelen háromrészes cikksorozatunkban dolgozzuk fel.
A cikksorozat jelen, első részében a Közösségen belüli távértékesítésben történt változásokat igyekszünk ismertetni a kedves Olvasóval. Ez tulajdonképpen két témakört foglal magában: egyrészt, a teljesítési hely szabályainak az újragondolása; másrészt, pedig az ehhez kapcsolódó adminisztratív akadályoknak – mint a kereskedelem velejárójának – a feloldása.
Hatályát vesztő teljesítési hely szabályok – 2021. július 1. előtti szabályozás
Érdemes először felfrissíteni emlékezetünket arról, hogy pontosan hogyan szabályozta az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény („Áfatv.” vagy „törvény”) a teljesítési helyet a szóban forgó 2021. július 1-jei változásokat megelőzően. A – fuvarozást vagy megküldést igénylő – termékértékesítésnek a teljesítési helyre vonatkozó főszabályát az Áfatv. 26.§-a tartalmazza; ez pedig kimondja, hogy a teljesítési hely az a hely, ahol a termék a feladás / megküldés megkezdésekor található. Ehhez képest „különös” szabálynak tekinthető a törvény 29. §-a, amely a B2C – vagyis adóalany termékértekesítő (értsd: eladó) és nem adóalany termékbeszerző (értsd: vevő) – között zajló tranzakciókat rendezi.
A fent említett „különös” szabály értelmében a jogügylet teljesítési helye nem az a hely, ahol a termék fuvarozás / megküldés megkezdésekor van, hanem ott ahol annak a befejezésekor lesz. A szabályhoz kapcsolódó feltételrendszer első eleme a már említett B2C minősítése; míg a második feltétel a terméknek a tárgyára irányul azzal, hogy ezen alkalmazási körbe nem eshet a jövedéki termék. Amennyiben ezen két feltétel teljesül, a valóságban azt eredményezi, hogy a teljesítési hely áttevődik a fuvarozás / megküldésmegkezdésének helyéről annak befejezésének helyére.
Egy példával szemléltetve, ha egy német adóalanytól vesz egy magyar nem adóalany (pl. magánszemély) – nem jövedéki – terméket, amely Németországból kerül fuvarozásra / megküldésre, akkor a jogügylet teljesítési helye Magyarország lesz.
A teljesítési hely pedig nem egy üres fogalom hanem maga után vonja azt, hogy a – példánknál maradva – az adott ügylet a magyar Áfatv. hatálya alá kerül és az abban foglalt kötelezettségeket Magyarországon köteles teljesítenie a termékértékesítő német adóalany (pl. bejelentkezési, bejelentési, bevallási, számlázási, adófizetési kötelezettségek). Vagyis ez esetben a német termékértékesítő adójogilag úgy köteles eljárni, mint egy Magyarországon kereskedelemben résztvevő magyar adóalany; illetve, ez ugyanúgy igaz minden egyes olyan uniós országra is, ahova értékesítést végez (pl. Szlovákia, Dánia, Hollandia, stb.). Mondanunk sem kell, hogy ez mekkora adminisztratív terhet ró a másik tagállam kereskedelmébe bekapcsolódó adóalanyok számára.
Érdemes megjegyezni, hogy a „különös” szabály alól megfogalmaz az Áfatv. 30. §-a egy kivételt: nem kell alkalmazni ezt a szabályt, vagyis a terméket értékesítő adóalany a fuvarozást / megküldést igénylő termékértékesítés 26. § szerinti „általános” szabályt is követheti. A kivétel hármas feltételrendszert foglal magában: egyrészt, akkor törheti át a „különös” szabály alkalmazását az adóalany, ha az általa értékesített termék nem új közlekedési eszköz és nem olyan termék, amely fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgál. Másod- és harmadrészt pedig akkor, ha az általa, az érintett országban valamennyi értékesített termék értéke a tárgyévben, illetve az azt megelőző évben nem lépte túl a 35.000 eurós felső értékhatárt. A feltételek egyidejű teljesítés esetén a példánkban szereplő német adóalany a Magyarországra (vagy Szlovákiába, Dániába, Hollandiában, stb.) feladott termékei után nem keletkezik kötelezettsége a felsorolt országokban, hanem az adókötelezettségei teljesítésére a hatályos német jogszabályok lesznek az irányadók.
2021. július 1-étől hatályos teljesítési szabályok
A változások ismertetés tekintetében célszerű lenne elsősorban deklarálni azt, hogy maga a távértékesítésmint önálló fogalom bekerült az Áfatv.-be, mégpedig annak 12/B. §-ába. Érdemben azonban ez nem jelent változást, hiszen eddig is az ott leírt távértékesítési fogalmat alkalmazták a szakemberek, így tartalmilag a távértékesítés alatt továbbra is az olyan – a Közösség belső határain átívelő – B2C jogügyletet értjük, amelynek tárgya nem új közlekedési eszköz és nem szolgál fel- vagy összeszerelés tárgyául.
A teljesítési hellyel foglalkozó rendelkezések részleges változása lelhető fel a 2021. július 1. napján hatályba lépő szabályozásban. A szabályozás – már fentebb megjegyzett – kevésbé lényeges változása az formai jellegű; hiszen azzal, hogy explicit verbis megfogalmazta a jogalkotó a távértékesítés szubsztanciáját, maga a távértékesítés fogalmára hivatkozva ismerteti a feltételrendszert a törvény.
A formai változások tudomásulvételével nagyobb figyelmet érdemes fordítani a tartalmi változásokra, hiszen azok adják magának a jogszabály módosításának értelmét. A törvény 29. § a) pontja a távértékesítés teljesítési helyének „különös” szabályaként kimondja, hogy „a termék Közösségen belüli távértékesítése esetében teljesítési helynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van”. Ez a rendelkezés eredményében megegyezik a hatályon kívül helyezett szabállyal hiszen ugyanúgy a teljesítési helyet a fuvarozás / megküldés útján értékesített terméket az annak befejezés szerinti, nem adóalanynak a tagállamában állapítja meg.
A változás lényegét a 30. § hatályon kívül helyezésével megszüntetett kivételes szabály adja. Ez azt jelenti, hogy – ellentétben a törvény által korábban megállapított szabályrendszertől – értékhatártól függetlenül a terméket értékesítő adóalany valamennyi olyan tagállam áfaszabályozásának a hatálya alá kerül, amely tagállamokba távértékesít (azaz, a fuvarozás / megküldés befejezésekori tagállama). Visszatérve az előző példánkhoz, a Németországból Magyarországra (Szlovákiába, Dániába, Hollandiába, stb.) terméket értékesítő német adóalany ezúttal Magyarországon (és Szlovákiában, Dániában, Hollandiában, stb.) köteles megfelelni és köteles teljesíteni az áfa jogszabályaiban foglalt kötelezettségeit.
Egyébként, fontos megjegyezni, hogy a 2006/112/EK irányelvnek („Héa Irányelv”) az itt ismertetett módosítása ismételten azt az általános törekvését igyekszik érvényre juttatni, miszerint az adóztatás a tényleges fogyasztási helyen történjen.
One-stop-shop egyablakos rendszer
Az Unió a fenti változásokkal együtt járó jelentős terheket úgy igyekszik feloldani, hogy az elektronikus úton történő szolgáltatásnyújtás körében már eddig is alkalmazott elektronikus egyablakos rendszerét az ilyen jellegű termékértékesítések körére is kiterjesztette. A Közösségen belüli távértékesítést végző adóalany valamennyi olyan tagállamban fennálló adókötelezettségeit úgy teljesítheti, hogy bejelentkezik annál az állami adóhatóságnál, ahonnan a terméknek a fuvarozását / megküldését megkezdi és kéri az ilyen módon történő nyilvántartásba vételét az Áfatv. XIX/A. Fejezetének 2. alfejezetben foglalt szabályok szerint.
A nyilvántartásba vételt követően, ezen az egyablakos rendszeren keresztül („OSS”) keresztül bocsátja az adóalany a termékek távértékesítésével kapcsolatos információt az illetékes állami adóhatóság rendelkezésére. A rendelkezésre bocsátott adatok alapján az egyablakos rendszerben készülnek el az egyes érintett tagállamok adóhatóságai felé a bevallások, majd megfizetésre kerülnek az adott országok belső szabályai szerint felmerülő hozzáadottértékű adók. A korábbi példánkkal élve, a német adóalanynak elegendő bejelentkezni a német adóhatóságnál az OSS egyablakos rendszer igénybevétele érdekében, ezt követően az OSS-on keresztül tudja elvégezni a magyar (szlovák, dán, holland, stb.) nem adóalany vevők felé teljesített termékértékesítéssel kapcsolatos adókötelezettségeit, megfizetni a magyar, (szlovák, dán, holland, stb.) áfát.
Mégis van kivétel
Mindemellett fontos megjegyezni, hogy az OSS és az azzal kapcsolatos szabályoknak a távértékesítésre való kiterjesztésével, a 49/A. §-ban foglalt, a meghatározott értékhatár alatti Közösségen belüli kereskedelmet könnyítő szabály alkalmazhatósága is szóba kerülhet. Az említett rendelkezés értelmében, amennyiben a tárgyévben, valamint az azt megelőző évben az adóalany által – ilyen módon – teljesített termékértékesítéseknek az adó nélküli értéke nem haladja meg a 10.000 eurót akkor egy választási jog illeti meg az adózó aközött, hogy kívánja-e alkalmazni a távértékesítés „különös” szabályát, vagy sem; azaz eldöntheti az adóalany, hogy a teljesítési hely ott legyen, ahonnan küldi, vagy ott legyen, ahova küldi a terméket. Ez egyébként technikailag akár azt is eredményezheti, hogy – a fenti példát ismét felidézve – a német adóalany vagy a német adójogszabályok hatálya alá tartozik, és német áfát fizet; vagy az egyes kereskedelem útján érintett tagállamok adójogszabályok hatálya alá esik és választása esetén az OSS rendszerén keresztül a német adóhatóság irányában teljesíti az egyes tagállami jogszabályokból fakadó (magyar, szlovák, holland, stb. áfa) kötelezettségeit, vagy legbonyolultabb lehetőségként .
A jelen cikkben megismerhette a kedves Olvasó a Közösségen belüli távértékesítésben eszközölt változásokat és ennek nyomán bizonyosságot szerezhetett arról, hogy habár a jövőben – szinte – kizárólag a fogyasztási hely szerinti államban kerülnek megadóztatásra az e körbe tartozó ügyeletek, mégis az ezzel járó többlet adminisztratív terheket úgy sikerült lecsökkenteni az egyablakos rendszernek a távértékesítésre történő kiterjesztésével, hogy a külföldi tagállamok kereskedelmébe bekapcsolódó adóalanyok örömmel fogadhatják ezeket a változásokat és optimista hozzáállással nézhetnek a jövőbe.
